The Winch

A fejlesztések kezdetén igyekeztünk olyan modelleket létrehozni melyek képesek azokat a feladatokat megoldani, ami a snowboardos vagy wakeboardos winchezésekhez fontosak. Ugyan fizikailag nem vettünk mintát egyetlen már létező géptípusról sem, mégis amennyire az interneten lehetett adatokat találni, azokat igyekeztünk felhasználni. Az volt a cél, hogy a mi fejlesztésünk tartalmazza az összes előnyt, amit a mai winch-ek már tudnak. Sok olyan egyedülálló fejlesztés került bele, ami előre viheti ennek az alternatív deszkázásnak a sorsát. Fontosnak tartottuk a könnyen kezelhetőséget, a biztonságos üzemeltetést, és azt hogy a riderek közel olyan sok trükkre tudják használni, mint a kábel pályát vagy a motorcsónakot.

Az első két évben két különböző gép forrta ki magát.

Skater

Az első egy ugyan a motorjánál, lóerejénél fogva ugyan kisebb, de mégis profiknak készült szerkezet a Skater.

Ez alkalmas bármilyen gerillatámadásos akcióra szökőkutak, medencék ellen. Könnyen mozgatható és kezelése nagyon egyszerű. Indulhatunk utána rácsúszásból vagy ülésből, de a gyakorlottak azok a mélyvízstartal is el tudnak indulni. Slide-olásra és kickerről való ugrásra tökéletes.

Kép a Skater-ről
Hengerűrtartalom:270cm3
Lóerő:10,5
Kuplung:automata
Kötélhossz:200méter
Összsúly:78kg
Méretei:60x60x100cm
Fogyasztása:0,5liter/átlagos üzemóra
Fék:kézi vezérlésű tárcsafék
Indítás:berántó/önindító

Inverter

A második verzió az inverter egy komolyabb összetettebb fejlesztés. Hatalmas nyomatékkal bír és rengeteg egyedülálló újítással. Automata fékrendszere van. Ha nem húzzuk az indítókart, az azonnal alapállapotba ugrik és megállítja a dobot magától. Be lehet állítani az indító erő nagyságát. Van egy szerelhető fogaskerék áttétele, amit a burkolat eltávolítása után könnyen átválthatunk, hogy akár 50km/h –val húzzon a havon egy snowboardost a vízszintes talajon. Minden olyan trükkre alkalmas, mint a kisebb testvére, de itt már a nyomaték miatt komoly ugrásokat lehet végezni vele a víz tetejéről is. A nagyobb súlyú ridereket és a tanulókat is képes megtanítani az elindulásra egy ügyes kezelő segítségével.

Kép az Inverter-ről
Hengerűrtartalom:389cm3
Lóerő:14,5
Kuplung:dupla autó kuplung
Kötélhossz:200méter
Összsúly: 105kg
Méretei:60x70x120cm
Fogyasztása:0,6liter/átlagos üzemóra
Fék:automata
Indítás:berántó/önindító

Általános tulajdonságok

  • 4 ütemű vízszintes tengelyű benzinmotorok.
  • Előfeszítéses kötélkezelő, szabad felcsévélésű kötélrávezetéssel.
  • Autó vagy röpsúlyos kuplungszerkezetek.
  • Zártszelvény alapú felület kezelt váz.
  • Fém vagy műanyag burkolat.
  • Teljes kevlár vagy kevlár alapú kötélzet minimum 500 kg teherbírással (3mm átmérő).
  • Szállító kerekek, rögzítő fülek, talicska jellegű mozgatási lehetőség.
Kép a Winch-ekről